Az ember magányos-józanul
nem mer aljas lenni,
csak szervezetten csal,
csorda-részegen veszteget,
munkahelyen lop, csúsztat;
kitervelten gyomrot émelyít.
Törvény, szabályzat, iránymutatás,
jelkép vagy pártlogó mögé bújva
éli ki pénzsóvár, megalkuvó,
korrupt vágyait -
a sok törtető tanácsadó
A bürokrata úgy terem,
mint üres, bezárt helyeken a pók,
minden logikát besző,
alighogy átlátja a lenyúlható teret.
A főnök hadd higgye: ő igazgat -
míg nem csúszik be hiba -,
nem valami árnyék, sikamlós látomás.
Ám, ha felmerül a felelősség,
nyálasan visszahúzódik,
akár házába a csiga -
neki mindig sikerül
Ma már egyre több egyetemen
oktatják a minősített kifosztást.
Nem bűn a sarc, az eltúlzott harács,
s a hetvened se nagy ügy annak,
aki ígéretek parazsán izzik,
s jutalmak füstjében zihál.
Szegénytől kunyerál a koldus,
nincstelent húz le a Főzsivány,
csövest hajt végre a törvény,
és itt csak néhány béna kiabál -
lobban a lélek
lámpavilága
bódít a tavasz
akácvirága
felajzott íjként
nyújtom a hátam
roppantom ócska
csigolyám bátran
méregbe fúl sok
kiborult emlék
sírnak még értem
ingatag elmék
dereng a hajnal
csábító fénnyel
húzzál magadhoz
remegő kézzel
ringató reggel
röppenek messze
nem fog az éjjel
ördögi teste
nyitva az ajtó
billeg a hinta
kihűl a fészek
s halk a kalitka Rippl-Rónai József > Kalitkás nő 2008-05-17
...óvatosan áll fel, teste roggyant bürü,
csárdába csalta be - tegnap még - egy gügyü.
(fogytán van élenye, agya bornírt, kába,
fejében cirmol - vagy száz dibdáb eszkába.)
mély volt elmúlt este a korcsmai csanak -
(hol fád képet vágva csigert osztanak).
most ciherben fekszik, ingujja csúf vörös,
megfogta éjszaka a nedves álkörmös.
mellette csapa, távolban cserény látszik -
csiszár öntudata békasóval játszik.
gondolataival bagóhiten vannak
(bojnyik járt éjszaka, nyitva ajtó, ablak).
stírölgeti zsebét - felöltője cefet,
apprehendálóan vet magára szemet.
bakacsin öltönye tépett - szakadt pánttal.
segítséget kérjen - amit elvből átall?
egy agglant jár arra, karján jó nagy ampa,
bogárzik szájából a jókívánsága
(arca mosolyog, szeme már kerekedik,
a nyúzott arszlánra rögtön fenekedik).
- jó napot, kedveském! (hitvány csepűrágó,
akolba való rossz, darvadzó hóhányó)
balkörmű éj után éghet a bélésed,
ihatsz az ampámból - tudom az kérésed.
iszik egyet - véli gyomrának elixír -
kinyögni egy hangot, azonban alig bír.
- mi volt ez vén satrafa, folyékony azót?
lefojtja torkomban az avanzsáló szót.
- enigma ez fiam, coki hajszra, csára!
amorózó tested áztatja a csáva.
földre rogy lassan a vándor csepűrágó,
gyomra, torka izzik - okádó tűzhányó.
empirikus énje mohón tollat ragad,
dancs fájdalmát írva, semmit el nem tagad.
előkotorássza kellékes pisztolyát,
s feje alá tesz egy végső episztolát.
Megjegyzés:
bürü - gyaloghíd
gügyü - házasságközvetítő asszony
éleny - oxigén
bornírt - korlátolt
cirmol - mocskol
dibdáb - hitvány
eszkába - vaskapocs
csanak - fa ivóedény
csiger - lőre; savanyú bor
fád - unott
ciher - bozót; avar
álkörmös - élénkvörös színű növényi festékanyag
csapa - vadcsapás
cserény - vesszőfonatú fal, kerítés
csiszár - csiszol ige származéka
békasó - simára csiszolódott fehér kavics
bagóhiten - vadházasságban
bojnyik - útonálló. rabló
stírölgeti - hosszabban nézi
cefet - lompos; rongyos
apprehendál - neheztel
bakacsin - fekete posztó, vagy vászon
átall - szégyell; restell
agglant - vénasszony
ampa - bádog kanna
bogárzik - futkároz
arszlán - ficsúr; piperkőc
csepűrágó - silány komédiás (régen tűznyelő)
darvadzó - szomorúan gunnyasztó; kókadozó; kornyadozó
balkörmű - rosszul sikerült
elixír - bűvös hatású ital
vén satrafa - csúf öreg nő
azót - nitrogén
avanzsáló - előlépő
enigma - rejtély; talány
csáva - lúgos áztatólé (nyers bőrökön maradt húsos részek lerohasztásához)
coki - takarodj; hordd el magad
hajsz - bal
csá - jobb
empirikus - érzékszervi ismereteken alapuló
dancs - mocskos
episztola - nyilvános költői levél
leszoktam a piáról,
leszoktam a bagóról.
olvastam a sex is gáz...
abbahagytam az olvasást.
néha tematikusan elgondolkodom:
mégis hová folyik el a jövedelmem?
a lemondásnak, a visszafogásnak
valahol meg kellene mutatkozni.
talán - ha le lehetne cserélni az életem
(egy idomított fiatalra), s mint öreg macskát -
amelyik durcásan bepiszkol az ágy alá -,
megpaskolva kitenni a reptéri parkolóban.
ám annyira kételkedem már mindenben,
és olyan száraz ez a lőrinci homok,
csak elszívja az érveket körülöttem.
igazi családom sincsen, csak látszat.
most - szeretnék kimenni a temetőbe,
kihantolni édesanyámat.
a nappal mérges füstködét szűri az éj derengő szövetén a lámpafények karcos udvarukban sárgán imbolyognak mint van gogh hamis napraforgói* a recézett levegőben por ül rá a sötétre és földre nyomja a benne éledő koldus világosságot vacogva mosdik a fény csatornák csobogóján felnéz megrázza szikrázó üstökét apró izzó tűhegyek pattannak szerteszét utánuk lopódzik csúszkálva az éjjel lehullt szárnyporán fázósan vacogva borzongva és dadogva a részeg álmából riadt gyámoltalan gondolat
2008-04-06
* Megjegyzés
Egy olasz művészeti magazin állítása szerint Vincent Van Gogh : Napraforgók című festménye, melyet évekkel ezelőtt 25 millió fontért vásárolt meg egy japán vállalat, másolat. Ráadásul nem is közönséges darab, hiszen a másolat készítője nem más, mint a festő közeli barátja, Paul Gauguin.
kísért a múlt - üzen: megremeg egy mobil
szellemként ijesztget bennünket csernobil.
agyamban rémület villant fel képeket -
elment egy jó barát - bár meg sem érkezett...
huszonkét éve még friss május volt - fiatal,
míg sorban álltunk sörért, ránk dőlt egy zivatar.
a dagály strand fái fáradt felhőket fűztek,
s mi vízbe menekülve mustráltuk a nőket.
nem gondoltunk messze - hogy lehet egy rettenet -,
távol volt ukrajna, mint idegen égitest.
emlékszem - langyos volt esténk, megtelt a terasz -,
s lengén, időtlen mámorral csókolt a tavasz.
a munka ünnepén (még zárt volt a hangulat )
nem szívhattunk magunkba sejtelmes titkokat.
másnap festették meg, mint szállt felénk az áldás,
és épphogycsak dózisban terjedt a sugárzás.
több ezer év magány - tíz másodperc tompa
gondolkodás miatt, felrobbant a bomba...
négyezer áldozat? - talán több százezer,
haláluk csapdája emlékművet emel.
a tehetős segítség fényévnyi távol van,
s a jólét mámorától érzése hontalan.
huszonkét bűnös év, s a józan ész - ha segít -
a kísértet városra ítéletet vetít.
hirosima filmje már rég volt bemutató,
most omló szarkofágról suttog a híradó.
lyukas tető alatt él több tonna bősz anyag,
és halálra vált csendben perceg a folyamat.
emlékező múlt idő
tekereg
mundért ér a gondolat
lepereg
forróságra dől a dél
sistereg
délibábnak hisz a tiszt
felnevet
pálcát tör a kisvitéz
tiszteleg
megtizedelt rongy sereg
megremeg
szembekötött páni félsz
hempereg
vérbe mártja végzeted
testedet
messze tájon fakó föld
betemet
sírhantodon fakereszt
megreped
fájdalomba mar a kéz
bizsereg
tudat alá hull a könny
csepereg
kocsmapulton tíz feles
mind lemegy
verset író képzelet
úri kegy
tanuló férgek vagyunk
a világegyetemben,
szétfúrt gyümölcsünkből
matató távcsöveinkkel
(ragacsos csápjainkkal)
tapogatjuk az áttetsző,
végtelen óriástestet -
amiben élünk.
ő dajkánk és tanítónk,
ő a temetőnk is.
mivel türelme rengeteg
elvisel bennünket,
bár rólunk nem álmodik -
velünk nem szendereg.
minden bolygó egy atom
minden galaxis egy szervezet
minden feketelyuk egy ér
s minden féregjárat -
fajtársainkhoz vezet.
az anyag előttünk van - wryan: normal Alom bolygok
a makró ismeret -,
hogyha levetítjük
mikró rendszerek
működését látjuk.
a felettünk imbolygó
tejútnyi csillagsejt
(féreg lebontásban)
tündöklő reményként -
milliárd bábot rejt.
panelbazár vasbetonhegy
jaktál a sok izzadt kocsi
mandula íz a lélegzet
ezer éhes tamagotchi
figyel néhány kamerafej
zörgő liftben hallgat a kosz
szutykos lépcsőn alszik a tej
kezet lábat máma se mos
ablakokban néhány testrész
kavicságyból bősz sóhajok
világot lát minden cserkész
csinos mellek s kemény farok
kocka tévén film szenveleg
feljavított élet filé
fotelekben szem-emberek
sódert sírnak cement közé
álmukban sem kötetlenek
hurkot vetnek nyakuk köré
Figyeld az ujjam, nézz a szemembe! Világod leszek árnyékszopó, a mestered. Felgyújtom tested, lánctalpaimmal átmegyek rajtad, mint tankok a lepusztult síkságokon, félig megfagyott rángó-vonagló testeken. Elfoglalom várad, kitűzöm zászlómat, beköltözöm agyad hátsó lakótornyába, elszívom tudásod, megeszem kocsonyás szürkeállományod, kiiszom csarnokvized. Rád borítok egy koszos lavórnyi szappanhabos időt, klottgatyában kísértelek minden percedben, egészen halálodig. Üldözni foglak, rád terpeszkedem, mint a fény, nyílásaidon beléd veszem. Összekeverem emlékeid, széttúrom álmaid, felborítom múltad, jövőképed úgy átformázom, hogy egyetlen eszköz sem ismeri fel.
Menekülhetsz, rohanhatsz előlem, mígnem betakar a fehér csend. Behavazott szántásokon, deres kaszálókon zihálhat benned a tér, űzhet riadalmad feneketlen tó recsegő jegén, körömbeszakadásig. Rémülettel vegyesen süllyedsz le a jégkásás vízben, pipáló halak közt kapálódzva tüdőpattanásig, szívrepedésig, érverésig. Akárhová érkezel, mered alattad egy vaskaró, épp középen. Kellemes süllyedést, szerencsés nyársalást, én most kilépek: off.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!