KÉPESLAPKÜLDÉS INGYEN

FÜGGÖNY WEBÁRUHÁZ

Kreatív irodalmi és képzőművészeti portál.


RÓKALYUK, a gondolatok búvóhelye
Czinege László művei
 

Napjainkban



igazság

Gyártja, gyűri, gyömöszöli, gyúrja,

az ember a maga kis igazát,

mindenki tolja, löki kifúlva –

azért sem hagyja soha odaát.

 

okosság

bár neki sem örök a tavasza –,

nyoma sincs holmi késztetésnek,

hogy mi egyetértsünk valaha.

Napjainkban

munka

Dolgozik úgy egynegyedünk – néha,

a többi agg, rokkant vagy fiatal,

esetleg seftes, útszéli céda, –

s hízelgő, kit eltart a hivatal.

 

munkanélküliség

A munkaképes a körmét rágja,

sok csavargó szutyokban térdepel,

segélyből az élet nem nagy vágta –

mindenki azt kap, amit érdemel?

 

állam

Drága az állam, de vígan él, ki bírja

húzni hasznát, pimasz és szemfüles,

akinek képén vastag az irha

az válságban is mód felett keres.

 

beosztás

Hűbéres posztokra léhák lesnek –

a kenőpénz delejes gondolat –,

akit bizalmi állásba tesznek,

vetnie nem kell, folyton csak arat.

 

bankrendszer

Csalárd bankok csúf csapdákba csalnak,

vermük jogtiszta, hűvös és kegyes,

segítik őket nyúzó hatalmak,

az üzleten mindegyik jól keres.

 

nyugdíj

Várni a nyugdíjat – álomállás,

hogyha sorsod szerencse kíséri,

bár férfinak lenni nem nagy áldás –

örülhet, aki a korhatárt megéri.

 

temetés

Minden üzlet ma – a tiéd kivéve –,

ha a küzdelmet egyszer feladod,

sírod körül szipog néhány néne,

siratja semmi kis vagyonod.

 

2011. 11.07.

************************************************************************************************

Ötvenhét villanás

(57. születésnapomra)


Kínos meghatódás, fura döbbenet,Költészet falán
ötvenhét villanás, égre írt jelek
mintáján matat a nagyra nőtt gyerek,
s lemondó mosollyal magára mered.

Ha a múlt hullámán felbillen a kedély,
a leghízelgőbb toposz is üres csanak,
bár konok elmékben az igaz szó veszély,
a való halkan kacag, mint csörgedő patak.

Kínos kedvetlenség, jeges döbbenet,
ötvenhét villanás, égre írt jelek
mintáján matat a nagyra nőtt gyerek,
s lemondó mosollyal magára mered.

Ma az időtlenség képzete tart velem,
utamon nyár karol, ősz bora nem űz,
kedvesem szelíden szorítja meg kezem
pillantása árnyas, akár a kerti fűz.

Kínos meghatódás, fura döbbenet,
ötvenhét villanás, égre írt jelek
mintáján matat a nagyra nőtt gyerek, ­
s lemondó mosollyal magára mered.

Egyszer csend lesz, béke és nyugalom,
ráérünk a létezésről társalogni talán
mikor körbenézünk Keleten s Nyugaton ­–
hagyunk néhány betűt a költészet falán.


2014. 08. 20.


************************************************************************************************

Vízálláásjelentés - 56. születésnap

Vízállásjelentés

(club 56)


Lám, fröcsögve surrant el egy év –
avítt deszkáján inogva szörfözött –,
nyomában lomhán evickélt a hév,
nem serénykedett immár szerfölött.

Mészáros szemmel a halovány ember
mócsing a vásznon, semmiképp se karaj,
kerülni kell, mert nyűgje van – tenger,
sirám görbül száján, elhagyta a kacaj.

Kérdik még tőlem: hogyan barátom?
Közöld a vízállást, nyomjad a hírt!
Tüskésen szólok, de néha belátom,
csordogál létem, csak egóm blazírt.

A hűsítő folyóban lelkesen pancsolok –
parton hangszóró ver, kalapál az éter,
tarkómon dübögnek száraz hangoszlopok:
a mai vízállás – ötvenhat centiméter.


2013. 08. 20

*********************************************************************************

Ötvenöt dúlt nyár


Látomás


Látomás…
Sebesen szárad fel mögöttem az idő,
füvekre tapad minden meddő pillanat –
múltam a bozóton súlytalanul lifeg,
akár egy megviselt, eldobott filckalap.

Óhaj…
Ötvenöt dúlt nyarat talán jámbor ősz követ,
fészkel a remény, vackol milliárd én-atom –
dagadt kézfejem tüskéit elképedve tépem,
a tűztövis marását pilledten pátyolgatom.

Sóhaj…
Sorsom már réges-rég mohos vályúba fúlt,
tükörképfodromból szomjas barmok isznak –
létem úgy fogy el, mint ebek szájában a meleg,
elporzik az élet, végül így is-úgy is itt hagy.


2012. 08. 20.

*******************************************************************************************

Öreg barátom panasza


Hiába ömlik rám szófüzér,
tetőmön koppannak szavak,Öreg barátom
mint nyári viharban a jég –
verdesi fejem az öntudat.

Sérül a testem – már zúg, zörög,
szépségem kopik, az idő harap,
eremben talmi gőg sündörög –
vonyít bennem egy rút alak.

Amint a vénség leteper,
menekül messze a humor,
kimért merevség kelepel,
s önfejű vádakat kohol.

Nem szeret senki – úgy hiszem,
elfogytak a karoló kezek,
kert végén kushad a szerelem –
nem nyaldos elvakart sebet.


2012. 07. 27

***************************************************************************************************************



Másolás

A másolás napjaink elemi rendje,
használja doktor, diák és filmbarát,              
Másolás
amíg ez marad a világ trendje,
blazírt képpel vizsgáljuk létünk,
akár egy Salvador Dali kópiát.

Mostanság egyre gyanúsabb a jóság,
a meghitt barátság grandot sem ér,
márkás termékek, befutott szájtok
kirakatában lóg ifjú és agg, amint odafér.
Túl vagyunk egymáson – holmi betegségen,
csordába csapzik az átlag (balga jószág)
úgy, mint a korzón és a Stefánián régen.

Ahová sokan kiülnek, csak az lehet trendi,
a falusi főúton is azért nőttek padok,
oda mindenképp érdemes születni –
minden perc varázslat, s felhőtlen az ég,
bámészkodhatnak apró népek s nagyok,
ott a szemfényvesztés is maradandó kép.

Nem képződik érték a sima agyakban –
az organikus robot gyengén tanítható –,
ám nem lát ebben hibát, aki gyakran
csak majmol, önálló ötletre képtelen,
ezért van teli gyatra bulvárral a sajtó,
és valóságshow a mindennapi élelem.

Adni önzetlenség, ám elfogadni nehéz –
óvatos kezekben parázs a félelem –,
jobb menni dacosan, elvegyülve, arctalan,
mogorván kérődzni a nagy sárga úton,
és ganajos port nyelni hasztalan.


2012. 04. 01.


*****************************************************************************************************************************************

Két ünnep közt



Két ünnep közt kétkedéssel,Ima
kérdések közt kínos képpel,
újév előtt egy kevéssel –
imára font zsibbadt kézzel...

Amint sikkad sorsunk tovább,
ahogy inog fejünk alja,
bírjuk-e a prés nyomorát –
borsót hányunk-e a falra?

Vajon viseljük-e egymást,
mikor csontot roncsol a gőz –
tart-e a test még több nyomást,
vagy lelök az agy minden fedőt?

Midőn időnk pörög tovább,
ha majd fordul fejünk alja,
meglátjuk-e kezünk nyomát,
árnyat vetünk-e a falra?

Két ünnep közt töprengéssel –
újév előtt egy kevéssel –
kérdések közt kínos képpel,
marokba vett rozsdás késsel...



2011. december 28.


******************************************************************************************


Holnap már...


Holnap már tél oson
érzem az illatát,
holnap már nem köszön,
csak legyint egy nagykabát.

Holnap már titokban
bekukkant a másvilág,Holnap már
holnapra roppant ködben
eltűnnek a levelek,

de ma még őszi fényben
találkozom teveled.
Ma még talán hirtelen
megszépülnek az emlékek,
ám holnapra már színt váltanak
az aranyak és a kékek.
Ma még egyet bolondulok –
kacagok, s abszintot kérek –,
érted újra dalt dúdolok.




Publikálva: 2011-09-17 (készült: 2010-11-02)

*********************************************************************************************************************************************************************************************
Kontraszt


 

 

Szikkadó csendnek dűtöm a hátam,

réved a látás az erdő alatt –

ébredő fényben fölkel a vágyam,

kergeti körbe a büszke vadat.

 

Messze vidékről hangzik a dallam,

a szél hordja hangját réteken át –Lesben

távoli ének búj hozzám halkan,

s virágillatból terít ránk subát.

 

[...]

Orromba pöfög benzines-gázos,

gépcsorda fújtat a házak között,

nappali szmogban bujkál a város –

tüsszögök, kormot és kátrányt köpök.

 

Nincsen lakásom, céda se néz rám,

postás sem kopog a nejlonomon –

ellopták kincsem: kínai órám,

búsulok bambán, ősz fejem fogom.

 

2011-09-17

*********************************************************************************************************************************************************************************************************************************************

  Ötvennégy év


Világoskéken, jámboran,
lábujjhegyen oson a virtuális idő.
Biológiai társa ellenben vörösen
ordítva – szétszakít.

Minden egyes sejtosztódáskor
valamelyest…
valamelyest rövidül a telomér.
(Le-rö-vi-dül a te-lo-mér…?)

 The Time Machine
Az emberi élet biológiai órája,
akár egy sapka, úgy fedi
az örökítőanyag végeit.
(Augusztusi hőségben sapka?)

Minél több telomér rövidül az élet során,
annál több hibás DNS-ű sejt keletkezik.
Minél kurtább a telomér,
annál durvábban múlik a biológiai idő.
(Persze… virtuális társa csak suhan.)

Szimbiózisba kellene vegyülni az idővel!                                   

Engedni, hogy magával cipeljen, megvédjen,                                        
és megossza velem a zsákmányát.                                           

Hinnem kellene az igazságos izotrópiában,
hogy a fiatal tulajdonságok mától
egyenletesen terülnek szét halmazomban.

Egy percbe sem telik, hogy elsoroljam éveim –                                  

vagy inkább érveim? Ötvennégy érv-év:
csupán néhány felvillanó nanomásodperc
a világmindenség digitális kijelzőjén.

Töltök néhány korty keserű gyógyteát –                                 
eltökélt képpel nyeldeklem kapszuláimat.                                                       
(The Time Machine)


2011-08-20

***************************************************************************************************************************************************************

Végtelenség


 

 

OLDALMENÜ
.
.
Melyik vers tetszik legjobban?
Őszi éj pesten
Neved mindörökre
Húsz év kánikula
Karácsony előtt
Bénák és korruptak körzete